Electron – programok készítése weblapként ?

Napjaink egyik legnépszerűbb területe a fejlesztők körében a weblapok és webes alkalmazások készítése, ami korántsem véletlen.

Viszonylag rövid idő alatt bárkiből lehet “szakembör” és hamar látványos eredményeket is tud prezentálni és hát persze igény és lehetőség is akad bőven.

A hagyományos alkalmazások fejlesztése valahogy nem tűnik ennyire vonzónak és ebben nagy szerepe lehet minden kétséget kizáróan a megszokott fejlesztői környezetek és programozási nyelvek összetettségének is.

No, itt jön a képbe a GitHub által készített Electron.

Egy olyan nyílt forrású fejlesztői eszközről van szó, ami lehetővé teszi, hogy a meglévő webes technológiák ismeretének birtokában – HTML, Javascript, CSS – bárki keresztplatformos,  asztali   alkalmazást készítsen, tehát a célgép lehet Mac, Windows és Linux is.

Érdekesség, hogy az Electron eredetileg a szintén a GitHub által 2013 óta fejlesztett Atom szövegszerkesztő keretrendszere volt, 2014 óta mind a kettő rendszer nyílt forrású (opensource) lett.

A motorháztető alatt a Chromium és Node.js technológiák kombinálásával létrejövő új alkalmazás úgynevezett pseudo-natív, azaz lényegében egy böngészős, chromium alkalmazás, amit lehet natívan is futtatni.

Ennek számtalan veszélye lehet, bár a javításokat is lehet folyamatosan követni, mint például ezen a linken: https://www.electronjs.org/blog/webview-fix

Egy fontos különség a natív alkalmazásokhoz képest, hogy a sebességben azért sokszor alul marad a hagyományos programokkal szemben, jóval több memóriát, tárhelyet és CPU erőforrást is kér  egy Electronnal készült app.

Akkor mégis mi értelme van ennek ? Ugyan milyen alkalmazásokat készíthetnek ezzel????

Nézzünk pár példát, igyekszem az ismertebbek közül válogatni:

  1. Windows95 – https://github.com/felixrieseberg/windows95,
  2. skype – https://skype.com/
  3. Discord – https://discordapp.com/
  4. Visual Studio Code – https://code.visualstudio.com/
  5. Etcher – https://www.balena.io/etcher/
  6. Twitch – https://app.twitch.tv/
  7. GitHub Desktop – https://desktop.github.com/
  8. Atom – https://atom.io/
  9. Slack – https://slack.com/

Természetesen ez csak a jéghegy csúcsa, ahogy mondani szokás.

A teljes Electron alkalmazás lista megtekinthető az alábbi linken:
https://www.electronjs.org/apps

Az Electron projekt hivatalos weboldala:
https://www.electronjs.org

Jó szórakozást és töltögetést !


Translate »
%d bloggers like this:

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy megkülönböztesse Önt weboldalunk többi felhasználójától. Ez segítséget nyújt számunkra, hogy weboldalunk böngészése során jobb élményt nyújthassunk Önnek, valamint az oldalunk fejlesztéséhez is hasznosak. további információ

Ha hozzájárult a cookie-k használatához, a böngésző cookie-kat tárol az Ön számítógépén vagy egyéb eszközén, hogy rendszerünk felismerje beállításait. A hozzájárulás érvényessége időnként lejár. Azonban, hogyha szeretné visszavonni hozzájárulását, a böngészője cookie beállításai között bármikor megteheti.

Bezár