Steam linuxon – gyötrelmesen lassú letöltés ?

Szeretnék megosztani veletek egy érdekességet, ami eléggé meglepett, miután feltelepítettem egy régi laptopot.

Nem egy erőgép, de a Counter Strike egy korábbi verziója, a source még elég szépen elfut rajta, így a legújabb MX linux 19, két új Puppy kiadás és 3 android rendszer került a gépre.

Gondoltam ideje kimaxolni a játéklehetőségeket minden fronton, ám ekkor történt valami.

Szinte bármit indítottam a steam kliens alatt,  a hátralévő idő minimum órák, napok, vagy akár hetek kérdése volt a program szerint.

Ez azért furcsa, mert az android rendszerek ISO fájljai (Android-x86 9, PrimeOS 4.5, BlissOS 12.3) mindössze pár perc alatt lejöttek, összesen.

Amint azt a mellékelt ábra mutatja, nem valami fényesek a kilátásaim alapból…  na de egy teljes nap ???????

Nos a dolog fura megoldása az, hogy ki kell kapcsolni a rendszerben az IPv6 támogatását, majd újraindítani a kapcsolatot, vezetékes hálózat esetén az is jó, ha kihúzzuk és visszadugjuk a kábelt, ellenkező esetben nem fogunk semmi változást tapasztalni.

Az IPv6 -nek nem sok értelme van egyébként, mivel a bejövő internet kapcsolatot egy router mögül használom IPv4 alapokon, tehát nincs használva eleve.

Az alábbi képen látható, hogy kapcsoltam ki:

Nos ezek után már cseppet sem mellékes, hogy kívánt játék letöltési ideje 8 percre csökkent, ami sokkal szimpatikusabb 😀

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a megoldás csak is kizárólag az én esetemben működik így, aki eleve ipv6 -ot használ alapból, annak AlexC tájékoztatása lehet iránymutató.

Az ő esetében eleve a szolgáltatóIPv6 -ot oszt, így neki a dnsmask felkonfigurálása jelentett megoldást.

A probléma gyökere alapvetően, hogy a steam kliens valamiért rengeteg dns kérést küld, ezért a legegyszerűbb, ha a sajátgépre szórja a kéréseket első körben, tehát példa a telepítésre:

Ubuntu:
sudo apt-get install dnsmasq resolvconf
Arch:
sudo pacman -S dnsmasq resolvconf

Az /etc/resolv.conf -ban legyen egy ilyen sorunk:

nameserver 127.0.0.1

majd az /etc/dnsmasq.conf fájlban legyen egy ilyen sorunk:

listen-address=127.0.0.1

Végül mind a két megoldás esetén a leghasznosabb egy újraindítás lehet, ha nem bánunk magabiztosan a hálózati szolgáltatások kezelésével.

Jó töltögetést tehát és jó szórakozást mindenkinek !

S-kami:
Related Post

This website uses cookies.