Zene, meg - lejátszói
Elküldve: 2017.07.19. 10:45
Az általam jónak tartott zene hallgatása alighanem végigkíséri életemet. Annak idején, 16 évesen, egy Grundig-licenc alapján gyártott ZK-120 igazi magnetofonra rögzítettem a kedvelt számokat, aztán lett ebből kazettás magnó, walkman, a diskmant kihagytam – és mp3-lejátszó. A legutóbbi szerkezet több, mint 10 éves. Sajnos, az évek során használhatatlanná vált. Előlapja igazi (bár nagyon vékony) üveg volt, s mikor az eltört, a mögötte elhelyezkedő LCD-kijelző már nem bírta sokáig.
Persze feltehető a kérdés, hogy 2017-ben mi szükség van külön, dedikált eszközre, amikor a minden-egyben-cuccos, azaz az okostelefon, mindent, így zene-lejátszást is tud. Ez persze igaz, sőt, a nyomógombos Samsung-mobilom FM-rádiója érzékenységben, azaz vételkészségben mindent legyőz, profi, igazi rádiókat megszégyenít, pedig ugye lehet benne fél gyufafejnyi az erre való integrált áramkör…
Nálam a zenéhez három szituációban lehet érdekes a külön lejátszó.
Konyhai munkáknál ott az internetrádió, Kaito, remek, külön SD-kártya olvasója is van, ott tehát az megy.
Írásnál, szerkesztésnél, ha nincs kedvem Radio?Sure! programot, vagy TuneIn-alkalmazást indítani, jól jön egy kicsi, előre feltöltött tehát általam kedvelt és a hangulatomhoz igazodó (mert igazított) valami. Erre a célra egy valódi csúcsszuper, királykategóriás lejátszót alkalmazok, méghozzá a Samsung YP-K5J-t. Az én példányom 2 GB tárkapacitású – és hozzáteszem, horror ára van, jelenleg 1 db eladót találtam apróhirdetésben, 11 ezer forintokért, de volt ez annak idején 50 ezer is, vagyis kb tíz éve, amikor megjelent. Óriási előnye, hogy beépített, két darab igazi, jó minőségű hangszórót is tartalmaz, így afféle háttérzenéléshez ennél jobbat egyszerűen nem lehet találni. Persze, azért itt még nyoma sincs az univerzális felhasználhatóságnak, különleges csatlakozókábele van, hol van még a microUSB meg miféle aljzat. Annyiból persze szerencsés vagyok, hogy ezt az eszközt ajándékba kaptam, s igazából akkor nem is örültem neki annyira, amennyire használható és különleges ez a darab. Igazi, vájtfülűeknek és techno-fíleknek kialakított dolog ez, ami megunhatatlan…
Van egy másik terület, korántsem annyira szofisztikált, mint írás, szerkesztés, hivatali munka: nálam ez a fűnyírás. Amióta csak füvet termesztünk, tíz naponta-két hetente minimum két órákat, de inkább annál többet igényló feladat ez. Különösebb észmunkát nem igényel, sorra kell venni a szisztéma szerint a füves darabokat – oszt kész. Közben rendkívül jól jön egy kikapcsoló tuning, amire máskor amúgy sincs nagyon időm, tehát elő a lejátszót, és küzdjük le a monotóniát. Na, az elromlott mp3-lejátszó éppen erre volt a legalkalmasabb: spéci nyakba akasztós fülese ma is ragyogóan szól – azaz csak szólna, ha lenne meghajtója.
Az avatatlan már közbe is szól: de hát ott az előbb említett Samsung...! Ami viszont erre a célra egyrészt alkalmatlan, ugyanis tekintélyes tömege van, közel a 20 dekagrammhoz. Ezt a fülhallgató nem bírja el. Másrészt, ezt a techno-ékszert egyszerűen sajnálnám olyan erőhatásoknak, olyan pornak, akárminek kitenni, ami fűnyírás közben óhatatlanul éri. (Mert éri, biztosan...)
Tehát, nincs mese, szükség van egy fűnyíráshoz alkalmazható mp3-lejátszóra is! Nem kell ám súlyos pénzekre gondolni, max egy ezrest szántam erre a célra, és beirányoztam a kínai oldalakat. Az aliexpress.com rengeteg ilyen eszközt mutat, s 2,40 dollárért meg is rendeltem egy csiptetős, talán 2 dekás, SD-kártyát lejátszó meg FM-rádiót is tartalmazó holmit. Úgy jó három hét alatt meg is érkezett. bekapcsoltam, LCD-képernyő villogott, nagy nehezen feltaláltam a menüszerkezetét is, hangminőségről nem igazán tudok beszámolni. Feltettem tölteni – és annyi volt. Azóta gyakorlatilag nem tudom életre kelteni. Szétszedtem, belenéztem (kár volt…) összeraktam, újrapróbáltam – semmi. Írtam az eladónak, aki képet meg videót kért a hibáról, elkészítettem, feltöltöttem, eladó a hibát elismerte, s küldött egy másikat. Az is megérkezett éppen a napokban – hasonló… Tehát javaslom, hogy aki valami hasonló holmit szeretne vásárolni, kerülje el ezt, de valami óriási ívben.
Még mindig mp3-lejátszó nélkül, a gearbest.com oldalon is kutatásba kezdtem, és egy elég jó(nak tűnő) és más dizájnú lejátszó már jóval drágábban, de még mindig az bűvös 1000 forintos határ alatt figyelt be. Megrendeltem. Ez is megérkezett. Most már 4 dollár, amikor vettem, 3,20-ért kínálták. Érdemes hasonlítani a méreteket...
És ez – használható. Sőt, olyan feature (vagyis fícsör) is van neki, hogy csak na: beleépítettek egy picinyke hangszóró-félét, szóval a Samsung déd-ük-pót-unokája is lehetne, ahogyan ugye a Mariska néni is lehetne János bácsi, ha. Ez is ellóg a fülesen, úgy másfél deka lehet, de itt abba is hagyom, mert vár a kert, megyek nyírni…