Ezek a számítógépek hozták el a digitális kultúrát az iskolákba

Új időszaki kiállítást mutat be az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával március 8-tól május 1-ig Túrkevén, a Finta Múzeum Vadász Pál Kiállítótermében, majd május második felétől Budapesten, a Neumann Társaság Báthori utcai székházában lesz látható.

 

School-Computer

Az időszaki kiállítás a magyar középiskolai informatikaoktatás történetéből nyújt egy áttekintést, fókuszban azzal az időszakkal, az 1980-as évek első felével, amikor kormányzati program keretében kezdték el ellátni a hazai iskolákat számítógépekkel. A kiállítás is rávilágít, hogy az informatikai infrastruktúra nem elegendő egy ország digitalizációjához – az igény felkeltéséhez és az ismeretek átadásához kellenek azok a nagy tanáregyéniségek és versenyszervezők is, akik nemzedékeknek adják át a tudásukat.

A tárlaton mintegy negyedszáz – az ITMA szegedi gyűjteményéből és a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításából származó – muzeális értékű számítógép, továbbá kazetták, szoftverek, dokumentumok is láthatóak az iskolai számítástechnika hőskorából. A tárlat tablóin nagy informatikatanárokról, példaképekről is olvashatunk, köztük Kovács Mihály piarista tanárról és Vincze Sándorról, a kisújszállási Móricz Középiskola tanáráról, akik már az 1950-es évek végén elkezdték a modern informatika előzményét, a kibernetikát tanítani.

Az igazi áttörést az 1983-84-es évektől az Iskolaszámítógép program jelentette.

A tárlaton látható egyebek mellett:

  • A Híradástechnika Szövetkezet HT1080Z számítógépe, melynek 16, illetve 48 Kilobájt RAM memóriájú változatai, fekete-fehér grafikával, beépített kazettás magnóval nagyobb tömegben jelentek meg az iskolákban. Az alapvetően a BASIC nyelv oktatására szánt számítógépekre – a tanárok bosszúságára – a legnagyobb sikert a GALAXY INVASION című amerikai játékprogram aratta. A lövöldözős játékprogram azért terjedhetett el, mert a magyar iskolagép egy távol-keleti számítógép licence volt, amely pedig kompatibilis volt az 1977-ben gyártott amerikai TRS-80 számítógéppel. A tárlaton az eredeti, amerikai TRS-80 Model 1 egyik példánya is látható!
  • A Budapesti Rádiótechnikai Gyár BRG ABC-80 számítógépe, amely 16 kilobájt RAM-mal és fekete-fehér grafikával szintén a 8 bites BASIC számítógépek klasszikusai közé tartozik. A számítógép még a HT gép megjelenése előtt, néhány százas nagyságrendben jelent meg a magyar iskolákban. A gép egy svéd-magyar kooperáció eredménye volt, a svéd számítógéphez a zseniális magyar mérnök, Jánosi Marcell tervezett kazettás adattárolót, ugyanaz a feltaláló, aki a világ első mikrofloppyját is megalkotta.
  • A Videoton TV Computere (TVC). A legendás székesfehérvári óriásvállalat színes grafikás, beépített botkormánnyal rendelkező számítógépe már sokkal profibb megjelenítést tett lehetővé, mint a HT számítógép, de megjelenésekor, a 80-as évek közepére a Commodore-, majd később a PC gépek győzedelmeskedtek az iskolagép kategóriában is. A tárlaton a Novotrade cég által forgalmazott Commodore-gépek is láthatóak, köztük a hazánk iskoláiban igen elterjedt Commodore-16 és plus/4 típusok.

School-Computer

A felsoroltakon kívül jelentős hatást gyakorolt a magyar számítástechnika oktatásra a SZTAKI-ban fejlesztett Primo házi számítógép is (1984), amely az “érintős”, kapacitív billentyűzete miatt nem volt az iskolák számára a legjobb választás – viszont annál kedveltebbnek bizonyult az otthoni felhasználók körében. A Primo “népszámítógép” is a tárlat ékességei közé tartozik.

A School-Computer kiállításon interaktív műtárgymásolatokkal (Homelab-2, Aircomp-16 és Mickey-80 ritka magyar számítógépek működő másolataival) és egy online tudásbázissal is találkozhatunk, utóbbi segítségével és a tárlaton elhelyezett QR-kódok által is konferenciaelőadások, tárgyleírások, életrajzok és érdekes videók érhetőek el a Neumann Társaság Informatikatörténeti Adattárából a témában.

Reményeim szerint a kiállítás alkalmat ad arra, hogy a digitális kultúrát oktatók bemutassák a személyi számítógép evolúcióját diákjaiknak – és kedvet csináljanak a Neumann Társaság azon versenyeihez is, mint a Nemes Tihamér verseny és a Neumann Verseny, amelyek az 1980-as évek közepe óta, folyamatos megújulással követik az informatika fejlődését – és rengeteg magyar fiatalt indítottak el az IT-pályán – fogalmazta meg Képes Gábor, a tárlat rendezője, a Neumann Társaság igazgatója a SCHOOL-COMPUTER koncepcióját.

További információk:
njszt.hu, ajovomultja.hu, fintamuzeum.hu

A cikk írója Képes Gábor.


Továbbra is várunk mindenkit nagy szeretettel csevegő oldalunkon élőben:
https://skamilinux.hu/chat/

Aktív fórum témák:
https://skamilinux.hu/phpBB3/search.php?search_id=active_topics

Legutóbbi PuppySzoftverek:
https://sourceforge.net/p/puppyszoftver/activity

Leave a Reply

Translate »

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy megkülönböztesse Önt weboldalunk többi felhasználójától. Ez segítséget nyújt számunkra, hogy weboldalunk böngészése során jobb élményt nyújthassunk Önnek, valamint az oldalunk fejlesztéséhez is hasznosak. további információ

Ha hozzájárult a cookie-k használatához, a böngésző cookie-kat tárol az Ön számítógépén vagy egyéb eszközén, hogy rendszerünk felismerje beállításait. A hozzájárulás érvényessége időnként lejár. Azonban, hogyha szeretné visszavonni hozzájárulását, a böngészője cookie beállításai között bármikor megteheti.

Bezár