Q4OS 2.4 i686 r5 telepítés és áttekintés

Hát jó régen ugyan, de szóba került már ez a Debian származék és most valahogy a TrinityDog és a különféle Debian alapú történések fényében újra előkerült.

Ugye egyszer a Google csapata jelentette be, hogy Ubunturól Debianra vált, aztán a Sparky szinte mindig előkerül, ami szintén egy nagyon szuper Debian alapú rendszer és hát mint tudjuk, azért elég stabil rendszer, bár ennek is vannak és miért is ne lennének hiányosságai, főként egy alap rendszer esetén.

Szinte minden sikeres Debian deriváció arra törekszik, hogy ezeket a kezdeti nehézségeket kijavítsa. Ez főként a küllemet, alapértelmezett megjelenést és a multimédiás támogatottságot jelenti, valamint napjaink népszerű alkalmazásait, mint a modern webböngészők és l videó lejátszó programok.

No, a Q4OS is egy ilyen sikertörténet és most-már jó ideje jelen vannak a sikeres disztrók között, pedig még én is arra tippeltem, hogy maximum 2-3 év és vége, szerencsére nem így lett.

Nézzük meg akkor most egy kicsit közelebbről, telepítsük fel és vizsgáljuk meg, miben is más ez, miben tér el a többitől.

 

…és egy korábbi videó, aminek a kapcsán keletkezett ugye ez a telepítős előadás:

megosztom

Vélemény, hozzászólás?