Manjaro JWM 16.06.1

Egy nagyon érdekes Manjaro verziót szeretnék bemutatni, a JWM ablakkezelővel érkező kiadást, ami a puppy linuxos körökben gyakorlatilag alapfelszereltségnek is mondható, szinte minden puppy fan találkozott már vele.

Kicsi, gyors és egyszerűen kezelhető, konfigurálható, előszeretettel használom én is személy szerint, természetesen rengeteg egyéb funkcióval is kiegészült a közösség munkája nyomán, más disztró esetében eddig ugyanakkor szinte nem is találkoztam vele, egészen mostanáig.

Természetesen egy rendszer sebességét nem csak az ablakkezelő határozza meg, hanem a különböző szoftverek is, amelyek beépítésre kerülnek a remasterelés során, hogy így egy teljes értékű, live rendszert kapjunk, minél kisebb memória igénybevételével lehetőleg.

Nos, nagyon meg is lepődtem, amikor az alapvető puppy elveket láttam megvalósulni egy nagyon érdekes Manjaro kiadás kapcsán.

Mind az alapból szállított, beépített szoftverek, mint a hozzáadott kiegészítők szinte teljes egészében visszaköszönnek a jól ismert pupletjeinkből.

Jól látszik, hogy ezen kiadás készítői mennyire törekedtek a hatékonyság, egyszerűség és könnyű használhatóság mellett egy funkciógazdag rendszer megalkotására.

Hát akkor lássuk ezeket a tulajdonságokat!

Először is a kiadás teljes neve – családi és keresztnév 😀

JWM Edition 16.06.1 – Code 19616 – Daniella.

  • Kernel (4.4 LTS)
  • JWM (2.3.5-1)
  • Pacli Package Manager
  • JWMConf Configuration Tool
  • Manjaro Settings Manager
  • Installer Thus – ez a közösség által készített, egyszerű grafikus telepítő
  • CLI-Installer – egy konzolos telepítő, amit én személy szerint egy nagyszerű dolognak tartok!
  • mhwd
  • Preload
  • Prelink
  • LightDM
  • PCManFM
  • i3lock
  • cbatticon
  • Sakura terminal – Ó! Egy régi, kedves ismerős !
  • Medit
  • Conky
  • Feh
  • Palemoon
  • HexChat
  • DeaDBeeF
  • SMPlayer
  • GNU Chess
  • Gweled
  • LBreakout
  • JWM-theme Maia
  • GTK-theme Vertex Maia Dark
  • Icon-theme Vertex Maia
  • LightDM-theme Maia
  • Oblogout icon-theme Maia Dark;
  • Wallpapers collectio ‘Perspective’
  • Install scripts for AUR, Firewall, Java, Multimedia and Printer

Hát engem nagyon kíváncsivá tettek, egyértelmű, hogy ki kell próbálnom! 😀

Amire én személy szerint kíváncsi vagyok, az az alap memória fogyasztás és a használat közbeni tényleges sebesség. Vajon ez a disztró képes stabilan és hatékonyan működni több órán keresztül, jelentős lassulás, vagy akadás nélkül? Mert ez bizony komoly problémám évek óta más, népszerű rendszerek esetén.

Már csak azért is érdekes a dolog, mert így, ha ez a rendszer valóban beválik, végre lenne egy stabil és mindig aktuális, frissíthető, komoly repóval rendelkező és könnyen kezelhető rendszerem a kukaszökevény gépekre !

Az eredeti bejegyzés:  https://manjaro.github.io/Manjaro-JWM-16.06.1-released/

A letöltések ide kattintva érhetők el közvetlenül.

Leave a Reply

Translate »

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy megkülönböztesse Önt weboldalunk többi felhasználójától. Ez segítséget nyújt számunkra, hogy weboldalunk böngészése során jobb élményt nyújthassunk Önnek, valamint az oldalunk fejlesztéséhez is hasznosak. további információ

Ha hozzájárult a cookie-k használatához, a böngésző cookie-kat tárol az Ön számítógépén vagy egyéb eszközén, hogy rendszerünk felismerje beállításait. A hozzájárulás érvényessége időnként lejár. Azonban, hogyha szeretné visszavonni hozzájárulását, a böngészője cookie beállításai között bármikor megteheti.

Bezár