Linux régi, lassú gépre 1. rész

Sokan rendelkeznek elavult vagy nehezen használható gépekkel, ezek nagy része az idő előrehaladtával egyszerűen csak elavult, a másik részük viszont rendkívüli akciókban, hihetetlenül alacsony áron volt kapható a nagy kereskedelmi áruházakban, általában valamilyen előretelepített, herélt windows -al.
Meglepő módon utóbbiakból még mindig rengeteget lehet találni a boltok polcain és a felhasználóknál egyaránt.

Ezek  is az első komolyabb használat során érezhetően meglassulnak és szinte teljesen használhatatlanná válnak, ami nagy mértékben az olcsó és gyenge teljesítményű alkatrészeknek, vacak tervezésnek köszönhető.
A chiphiány és a lezárásoknak következtében jelentősen felértékelődtek a használt gépek és alkatrészek és az új Windows  megjelenésével az is nyilvánvalóvá vált, hogy a mindennapi feladatokra ma még tökéletesen elegendő teljesítménnyel rendelkező gépek is hamarosan hivatalos támogatás nélkül maradnak, mert nem, felelnek meg az új Windows11 követelményeinek.

Ilyenkor érkezik a klasszikus kérdés közösségünk felé, hogy milyen linuxot ajánlotok erre a gépre ? Lehet e ezekkel a gépekkel még valamit kezdeni? Van erre valami megoldás ?

Nos természetesen van, de azért nem árt néhány dolgot tisztázni, ami talán elsőre nem nyilvánvaló.

  • A mai modern böngészők a multimédiás tartalmak jelentős részét rendereléssel állítják elő, azaz fizikai módon férnek hozzá a számítógép egyes eszközeihez, tehát ezt nem fogja megoldani az operációs rendszer cseréje. Magyarán ha egy weboldal vagy játék lassú, az linux alatt is lassú lesz. Az új rendszerre történő váltással csak és kizárólag az előző operációs rendszer által használt erőforrásokat tudjuk csökkenteni, de ha szerencsénk van, valamicskét javulhat az alternatív, open source programok használatából fakadó válaszidő is. Ez nálam például a Win10 által állandóan és szerintem teljesen fölöslegesen használt 6 GB ram -ot és az állandóan, szerintem teljesen érthetetlen okból pörgetett vinyót jelenti, tehát kvázi gyorsabb lett szerencsétlen gép, mivel a windows nem hajtja agyon már alapból.
  • A világ több millió eszköze futtat linuxot és a Perseverance marsjáró Ingenuity nevű drónjának linux rendszere valószínűleg nem lesz jó a te gépedre. Több ezer disztribúció van és számtalan közösség és ezek szinte mind az adott közösség gépeihez vannak igazítva, tehát mind más és más. Érdemes kicsit nézelődni a neten, hogy mások mit ajánlanak a gépedhez.
    Pontosan kell ismerned a számítógépet elnevezését és alapvető tulajdonságait. Egy példa a segítségkérésre:
    Sziasztok, ilyen gépem van, ti melyik linuxot ajánlanátok ?
    Erre nagy valószínűséggel a válasz az lesz, hogy akármelyiket, jó eséllyel az összes mai modern disztribúció kényelemesen fut majd rajta.
    - Intel Dualcore 3ghz
    - 2 GB DDR 2
    - 160 GB HDD
    - Gigabyte geforce 8500 GT 256 MB 128 bit
  •  Ne a windows alkalmazásokat akard futtatni, mindenre van szinte alternatíva,  a linuxos megfelelőjét kell feltelepíteni.
  • Ha egy gépen az XP vagy a Win7 lassú volt, jó eséllyel egy mai modern disztró is lassú lesz, tehát ne azok közül válogass
  • Összefoglalva tehát tudnod kell, hogy milyen géped van és mihez szeretnél kezdeni vele. Így tudunk segíteni és ajánlani rá valamilyen megoldást.

Én 5 fő irányt jelölnék meg:

  1. mai modern linuxok – ezek gyakorlatilag a napjainkban elterjedt, átlagos rendszerekhez készülnek, lehet általános célú vagy gamerpc
  2. általános célú pc, laptop – ez az a kategória, ami a legtöbb embert érdekel, ezekkel kapcsolatban jön a legtöbb kérdés, jellemzősen 2 -4 GB ram és 120 – 500 GB HDD vagy SSD és valamilyen 2 Ghz körüli CPU, jórész kiöregedett Win7, Win10 -es gépek
  3. retró gamer pc – mindennapos használatra már nem alkalmas gépek, játékokhoz vagy régi operációs rendszerekhez, zömmel régi WinXP -s gépek
  4. ipari vagy célgépek – ezek lehetnek szerverek otthoni fájlmegosztáshoz, mozizáshoz, tanuláshoz, programozáshoz, webfejlesztéshez
  5. alternatív OS – teszteléshez, tanuláshoz vagy adott eszközök, programok fejlesztéséhez

Tehát a lehetőségek száma a végtelelnhez közelít és alapvetően egy minimális tanulással minden rendszert le lehet butítani, de ha nagyon általánosítani kell, akkor így a végére következzen egy nagyon szubjektív kis ajánló, mintegy összefoglaló gyanánt  minden kategóriához:

  • 1. kategória –  Manjaro linux, Linux MintChimeraOS, MX Linux AHS kiadás, Sparky linux GameOver kiadás,  Arch linux – haladóknak
  • 2. kategória – ez az abszolút Puppy linux kategória, MX linux (alap kiadás), Antix linux, GUIX (nem linux), Alpine Linux, HaikuOS (nem linux), Q4OS, Devuan, Slackware
  • 3. kategória – Régebbi Puppy linux kiadások, LakkaOS, Batocera, Recalbox, AROS, FreeDOS, KolibriOS
  • 4. kategória – Libre,Core és OpenElec, OpenMediaVault, TheSSS, FreeNAS, NextCloud, IPfire, OSMC
  • 5. kategória – ismerkedés, tanulás céljára alternatív rendszerek telepítése – Android x86 alapú rendszerek, BSD változatok, Minix, ReactOS és itt jön képbe az ArchiveOS.org ahonnan számtalan, mára már kihalt rendszerrel ismerkedhetünk meg, erre a legjobb az ilyen napi használaton kívüli hobbi PC

Remélem, hogy sikerült egy pár dologra rávilágítanom és segíteni ezzel a hatalmas világgal csak most ismerkedőknek, jó töltögetést mindenkinek és jó szórakozást hozzá !

Amennyiben mégsem menne valami vagy további kérdések merültek fel, akkor kérdezzetek bátran !


Továbbra is várunk mindenkit nagy szeretettel csevegő oldalunkon élőben:
https://skamilinux.hu/chat/

Aktív fórum témák:
https://skamilinux.hu/phpBB3/search.php?search_id=active_topics

Legutóbbi PuppySzoftverek:
https://sourceforge.net/p/puppyszoftver/activity



One thought on “Linux régi, lassú gépre 1. rész

  1. Remek az ötlet, ugyanis magam is hasonlóban “utazom”, de vannak más jelöltjeim is.

    1. Cublinux
    2. Lubuntu 15.10
    3. manjaro mate, konkrétan ez: manjaro-mate-15.12-i686.iso
    +1 kakukktojás (köszönhetően Watcher ötletének)
    Windows FL PC (ami egy majdnem hivatalos XP-lite kiadás)
    Ezt nem igazán lehet elérni, de ha valaki igényli, megpróbálhatjuk a megosztását.

    cublinux letöltése (sajnos, ez is egy besült projektnek látszik, de ami letölthető, az kiváló!)
    https://sourceforge.net/projects/cublinux/

Leave a Reply

Translate »

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy megkülönböztesse Önt weboldalunk többi felhasználójától. Ez segítséget nyújt számunkra, hogy weboldalunk böngészése során jobb élményt nyújthassunk Önnek, valamint az oldalunk fejlesztéséhez is hasznosak. további információ

Ha hozzájárult a cookie-k használatához, a böngésző cookie-kat tárol az Ön számítógépén vagy egyéb eszközén, hogy rendszerünk felismerje beállításait. A hozzájárulás érvényessége időnként lejár. Azonban, hogyha szeretné visszavonni hozzájárulását, a böngészője cookie beállításai között bármikor megteheti.

Bezár