Linux kernel 4.18.0

Megékezett a legújabb, 4.18.0 -ás kernel Sparky linuxra, mint ahogy már lassan az összes többi nagyobb disztribúcióra is, hát gondoltam ideje utánnanézni, érdemes e frissítenem.

A teljes disztró upgrade már megvolt, ami különösebben nagy változásokkal nem járt, hozza a kötelezőt, hacsak azt nem érdemes megemlíteni, hogy minden különösebb macera és vacakolás nélkül, rendben lefrissült. Azért az is valami 🙂

No, akkor nézzük, mit is rejt az új kernel, természetesen a teljesség igénye nélkül, csak a legérdekesebbeket, hiszen nem szeretnénk Git repót csinálni a cikkből  🙂

Fontos, hogy a  bejegyzés írásának pillanatában az amd64 és 686-pae kernelek érhetőek el a Sparky repókban, a 686 non-pae fordítása egyelőre nem járt sikerrel, erről bővebbet most még nem tudni.

A főbb változások egyike, hogy a kernel első kiadása már közel 100.000 sorral kisebb lett, köszönhetően az elavult kódsorok eltávolításának, ami elég jelentős húzás.

Grafikai és megjelenítéssel kapcsolatos változások:

A Vega 20 grafikus CPU -hoz megjelent az AMDGPU DRM driver támogatás.

Az új Intel “Kabylake G” processzorokban megtalálható Polaris/Vega (VEGA M) grafikus hardverhez is megjelent a támogatás, ami az intel  saját UHD/HD grafikus megoldása.

Az AMDGPU Vega energiaséma támogatás és AMDKFD  Vega/GFX9 driver, tehát immáron a legújabb generációs AMD grafikus chipek is teljes körű támogatást kaptak.

Megjelent az Intel Icelake “Gen 11” támogatás és a V3D DRM driver  – korábban Broadcom’s VC5 DRM driver, ami majd a következő generációs Rpi VideoCore V hardverét jelenti, ha megjelenik majd.

A Xen hypervisor megjelenítés is új DRM támogatást kapott.

Megjelent a kezdeti NVIDIA GV100 Volta támogatás a Nouveau DRM driver -en belül.

Intel HDCP tartalomvédelmi fejlesztés és Intel DisplayPort MST javítások.

Processzorok:

ARM64/AArch64/ARMv8 Spectre sebezhetőség javítások

Az ARM 32-bit architektúrákra is megérkezett a Spectre V1/V2 védelem, míg ugye a 64-bites ARM -re ez már hónapok óta létezik.

További munkák a VIA alapú kínai x86 procik támogatásához, ismertebb nevükön a Zhaoxin / Centaur x86 CPU -k.

Az AMD Stoney Ridge és Bristol Ridge AMD APU -k immáron rendelkeznek hőmérséklet lekérdezés funkcióval.

Az AMD új fejlesztésekkel rendelkezik a Spectre V4 sebezhetőséggel kapcsolatban és megjelent a the Qualcomm Snapdragon 845 SoC támogatása is.

Egyéb változások:

Új hangkártya driverek !

UBS 3.2 és Type-C támogatás fejlesztés.

Bele került a Steam HID kontroller driver – már aki nyilván használja.

Chromebook kapcsoló támogatás, azon modellekhez,  amelyek támogatják a tablet/laptop módot.

Dell és Thunderbolt támogatás.

Beolvasztásra került a BPFILTER, ami végül majd váltja az ezer éves ipfiltert… elvileg….

Microsoft Hyper-V fejlesztések a KVM -hez.

Számos fejlesztés történt a kernel ütemezőjében és a rendszerhívások terén is, amitől én személy szerint egy kis sebességnövekedést is várok…

…és végül a legérdekesebb, folytatják a felkészülést a “Y2038” problémára és folyamatosan dolgoznak a jövőbeni probléma elhárításán.


S-kami:
Related Post

This website uses cookies.