Boris Vallejo és Julie Bell

Kedves puppy rajongók és retró pc fanok! Tisztelt látogatók!

Most egy igen rendhagyónak tekinthető bejegyzéssel hozakodom elő, talán sokaknak nem is olyan meglepő módon.

A norvég puppy kapcsán előjött egy művész neve, Boris Vallejo.

Talán sokaknak ez ma már nem is jelent semmit, még a közvetlen környezetemben sem tudnék hirtelen 2-3 embernél többet mondani, akik tudják, hogy miről is beszélek.

Hát kedves olvasók, Boris Vallejo és Julie Bell gyermekkorom sci-fi és fantasy világának talán legmagasabban ragyogó csillagai voltak, ha szabad így fogalmazni 😀

Egy olyan álomvilág megfestői, ami sokkal színesebbé és meseszerűbbé tette, ugyanakkor szinte teljesen kézzelfoghatóvá is tették fiatalkori olvasmányaim világát.

Közel harminc éve a legnépszerűbb fantasy művészek közé tartoznak.

Kiről, kikről is van szó ?

Boris Vallejo (Lima, 1941. január 8. –) perui származású amerikai festő.

Vallejo tizenhárom évesen kezdett festeni, és tizenhat évesen készítette első illusztrációmunkáját. 1964-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.

Itt alkotta meg a Tarzan, Conan a Barbár, Doc Savage és több más képregény karakterét is.

A férfialakjai közül néhányat magáról modellezett, a későbbi női karakterei közül soknak felesége – Julie Bell festő, akinek a művészi stílusa nagyon hasonló Vallejóéhoz – állt modellt.
Képeik többségén a fantasztikum világát mutatják be, hiperrealisztikus ábrázolási módban, ezért sok esetben az ő általuk megálmodott karaktereket láthatjuk viszont tetovált formában is.

 

 

Képeik szereplői leginkább a fantázia szülöttei, szuperhősök, harcosok, amazonok és mitológiai kreatúrák, de ismert személyiségeket is megfestettek már. Az emberi szereplői erőt és szinte szürrealisztikus szexualitást sugároznak.

Julie Bell 1958-ban született a Texas-i Beaumont-ban.
Kedvenc sportja a testépítés, amelyben komoly eredményeket ért el, nemzeti szinten is.

Julie folyamatosan képezte magát élete során, hiszen hat különböző egyetemre és főiskolára is járt.

Amikor megismerkedett Boris Vallejo-val eleinte mind modell dolgozott együtt a mesterrel, később tanítványa, élettársa, végül pedig a felesége lett 1994-ben.
Julie Bell festési stílusa első pillantásra szinte megegyező a mesteréével, azonban sokkal merészebben és több anatómiai részletességgel ábrázolja karakterei testi felépítését.

Ám nem csak a fantasztikum világát jeleníti meg munkáiban, teret szentel az állatvilág megjelenítésének is. Itt is a részletek minél hűbb ábrázolására törekszik, akárcsak az emberi alakok esetében, viszont az állatokat a saját természetes környezetükben ábrázolja a legtöbb esetben.

Julie, a kereskedelmi szféra számára is sokat dolgozott.
Neve olyan neves cégek reklámanyagait fémjelzi, mint a Nike, Coca-Cola vagy a Ford Motor Company. A nagy New York-i kiadóvállalatok is számos alakalommal kérték fel könyv, hanglemez és magazin borítótervek készítésére, de részt vett – első nőként – a Marvel Comics képregényeinek a rajzolásában is.

 

 

 

A hivatalos weboldaluk – gyönyörű képek (nekem legalábbis) és további információk:
Boris Vallejo and Julie Bell | Official Website

Julie Bell:

3 thoughts on “Boris Vallejo és Julie Bell

  1. Szia !
    Tetszett ez a kis kalandozás, hozzá lehet kötni az oldal jellegéhez, ne csak szigorúan szakmai dolgok legyenek. Én is sok képét láttam, töltöttem le régebben albumba. A fantasy képi világának alapjait nagyon bennük látom. Manapság az epic stílusú zenékhez kiadott boritók, képek, lsd. youtube, is nagyon az Ő stílusukat adja vissza. Iskolát teremtettek.

  2. Hmmm… nem veszem reklámnak, ismerem 😀
    Tényleg nagyon jó kis oldal, sok mindent szedtem már onnan is !
    😀

Leave a Reply

Translate »

Weboldalunk cookie-kat használ annak érdekében, hogy megkülönböztesse Önt weboldalunk többi felhasználójától. Ez segítséget nyújt számunkra, hogy weboldalunk böngészése során jobb élményt nyújthassunk Önnek, valamint az oldalunk fejlesztéséhez is hasznosak. további információ

Ha hozzájárult a cookie-k használatához, a böngésző cookie-kat tárol az Ön számítógépén vagy egyéb eszközén, hogy rendszerünk felismerje beállításait. A hozzájárulás érvényessége időnként lejár. Azonban, hogyha szeretné visszavonni hozzájárulását, a böngészője cookie beállításai között bármikor megteheti.

Bezár